Őszi tippek a takarékos klímahasználathoz
Megérkezett az ősz és ezzel együtt a hőmérséklet is észrevehetően csökkenni kezdett. Erre az átmeneti időszakra rendszerint kiszámíthatatlan időjárás jellemző, hiszen vannak napok, amikor 24 órán belül vagyunk kénytelenek váltogatni a hűtés és fűtés között. Reggelente már fázunk, de nap közben még mindig pólóban járunk-kelünk az utcán. Ilyenkor igazi kihívás lehet a kényelmes hőmérsékletek megőrzése otthonunkban.
Az ember persze az őszi szezon során is igyekszik gazdaságosan megoldani otthona fűtését és hűtését, ezért az alábbiakban ehhez kínálunk néhány hasznos tanácsot!
Használjuk okosan a mennyezeti ventilátorokat
A mennyezeti ventilátorok ősszel is fontos szerepet töltenek be az otthonokban. Mivel ezek a berendezések segíthetnek hűvösebbnek érezni a szobák hőmérsékletét, elérhetjük velük, hogy csak jóval később és ritkábban kelljen bekapcsolni a légkondicionálót.
Mielőtt bekapcsolnánk a ventilátorokat (vagy megváltoztatnánk az irányukat a nyári használatot követően) ne felejtsük el alaposan leporolni őket. Ez után kapcsoljuk be őket és nézzük meg, hogy melyik irányba forognak. A hűvösebb napokon a ventilátorokat az óramutató járásával megegyező irányban érdemes üzemeltetni, míg a melegebb napokon azzal ellentétesen, hogy lejjebb taszítsák a felfelé szálló meleg levegőt.
Ne feledkezzünk meg az ablakokról
A hűvösebb őszi napokon húzzuk fel a redőnyöket és próbáljunk minél több közvetlen napfényt beengedni az ablakokon, ami segít majd felmelegíteni a szobákat. Ezzel szemben az ablakok eltakarásával megakadályozhatjuk, hogy a melegebb napokon túlságosan felszökjön az otthon hőmérséklete. Ilyenkor érdemes gyakran szellőztetni is, hogy a hűs szellő felfrissítse és lehűtse a levegőt a négy fal között.
Amennyiben allergiákkal is számolnunk kell, érdemes inkább csukva tartani az ablakokat a reggeli órákban, ugyanis általában ilyenkor a legmagasabb a virágpor telítettsége a levegőben. Ekkora jobb inkább a légkondicionálók zárt rendszerére hivatkozni az otthon lehűtése érdekében.
Főzzünk a szabadban
Az őszi délutánok tökéletes körülményeket kínálnak egy kis szabadtéri főzőcskézéshez. A 30 fok feletti hőmérsékletek már javarészt megszűntek, de még mindig kényelmes hőmérsékletek uralkodnak, hogy az embernek ne kelljen 3 réteg ruhában fagyoskodnia, valahányszor elhagyja otthonát.
De hogy segít ez a spórolásban? Úgy, hogy a konyhai főzőalkalmatosságok rengeteg hőt termelnek működésük közben, amit aztán sokan kénytelenek aktív hűtéssel (egy klímával) kompenzálni. Érdemes inkább megelőzni az ilyen helyzeteket, és a szabadban elkészíteni az erre alkalmas fogásokat.
Őszi takarítás az energiaspórolásért
Az őszi nagytakarítás közben olyan tisztítási feladatokra is fontos időt szánni, amelyek segítenek hatékonyabbá tenni az otthon energiafogyasztását.
A mellett, hogy leporoljuk a ventilátorokat, takarítsunk ki a hűtőgép mögött is. A hűtő hátsó részén lerakódó por és egyéb szennyeződések csökkentik a hűtőszerkezet légáramlását, így a berendezésnek több energiára lesz szükség, hogy megőrizze a kívánt hőmérsékletet.
A hűtők valójában a háztartások legnagyobb áramfogyasztói közé tartoznak, ezért nagyon is megéri rendszeresen letakarítani a hátsó oldalukat.
Ugyan ez vonatkozik a légkondicionálók szűrőire is – ha a klímák szűrői eldugulnak, akkor a készülék több energiát fogyasztanak majd, hogy szinten tartsák a szobák hőmérsékletét.
Amennyiben tolóajtókat is használunk otthonunkban, takarítsuk ki alaposan azok sínjeit, mert az ott lerakódó kosz miatt apró rések keletkezhetnek, amin a levegő szabadon szivároghat a helységek között. Szintén ajánlott ellenőrizni az egyéb nyílászárók tömítéseit és szigetelését.
Kérjünk karbantartást
Ne várjunk télig a klímaberendezés profi karbantartásával. Különösen, ha a légkondicionálót télen is szeretnénk használni a szobák felmelegítéséhez, fontos, hogy készen álljunk a fűtési szezonra, és elkerüljük a kellemetlen (és olykor költséges) meglepetéseket.
Ilyenkor sokan még a fővárosban is kevesebbet légkondicionálójukkal, ezért az őszi hónapok során több a ráérős klímaszerelő Budapest térségében. Egy profi szakember olyan jeleket is észrevesz majd, amelyek később sokkal súlyosabb problémákhoz vezethetnek. Jobb elkerülni az ilyesmit!