Mivel kezdődjön a beázott fal javítása?

Amikor vége a téli időszaknak, akkor gyakran arra fektetődik a hangsúly, hogy a hideg hónapok alatt keletkezett esetleges szerkezeti hibák mielőbb kijavításra kerüljenek a lakás körül. Jó az, ha lehet várni egészen idáig, hiszen így könnyebben elvégezhetők a feladatok, mintsem, a téli szezonban, fagyban, hóban próbálni tenni valamit időlegesen. A beázott fal javítása meghatározó ilyen szempontból, de mielőtt a tünet kezelése megvalósulna, mindenképpen az okot kell orvosolni. Ez általában lehet egy elrepedt, vagy eltört, jobb esetben csak elmozdult cserép, netán kilyukadt csatorna. A víz gyorsan talál utat olyan hézagok között, mik gyakran még szabad szemmel nem, vagy csak alig láthatók.

A beázott fal javítása általában azzal kezdődik, hogy hagyni kell a felületet alaposan kiszáradni. Ha már biztosak vagyunk abban, hogy több nedvesség nem fog érkezni, mert a rést megszüntettük, akkor néhány hét alatt látható lesz az eredmény. Fontos, hogy már az első esőzést követően, ami a javítás után következik, azonnal nézzük meg, hogy van-e újabb szivárgás. Ha a probléma a tetőablakok körül, esetleg a kémény sarkainál jelentkezik, akkor a Sika® MultiSeal bitumenes szigetelőszalag alumínium fóliával kasírozva kiváló segítséget tud nyújtani. A beázott fal javítása terén ez tehát a legelső lépés, majd jöhet a további károk megszüntetése, ami gyakran több időt követel meg. Olykor újra kell glettelni a felületet és azt követően a festés sem maradhat el. A legrosszabb esetben a vakolatot is újra kell húzni bizonyos részen. A beázott fal javítása bár lehet nagyon macerás, de véletlenül sem maradjon el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kombinált tűzhely Previous post Mit jelent az, hogy „kombinált tűzhely”?
Next post Átgondolt fürdőszoba felszerelés!