Hetente megírom, ha kinyílik a pitypang. Vagy a bicska a zsebemben. Röviden, érthetően.

A letelepedési kötvényekről már viszonylag régóta megy a diskurzus, a különféle politikai tömbök és véleményvezérek igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy a saját álláspontjukat igazolják. Egyik részről többször, több fórumon elhangzott, hogy a szóban forgó biznisz nagyon is jó nekünk, a magyar gazdaság emiatt is szárnyal, a felminősítésről már ne is beszéljünk, míg a másik oldal sokszor éppen az ellenkezőjét állította, történetesen azt, hogy a kétes ügylet nemhogy haszontalan, de óriásit bukik rajta az állam, hiszen olyan mértékben kell ráfizetni a kamatok miatt, hogy ilyet az ember fia még nem látott.

Annyi biztos, hogy a bevándorlás körüli hisztériakeltés és negatív gigapropaganda következtében elég merész ötlet a kormánytól, hogy még a Jobbik „finom unszolását” is figyelmen kívül hagyva egyszerűen képtelen a letelepedési kötvényeket kiengedni a kezei közül, ahogyan az is, hogy mára többé-kevésbé mindenkinek megvan a maga határozott véleménye.

Mint ismert, a jogszabály szerint a letelepedési kötvények után a piaci árazásnál mintegy másfél százalékkal kisebb kamat jár, a magyar állam mégis legalább két százalékot kifizet. A Magyar Nemzet friss cikkében arról ír, hogy míg tavaly 4,6 milliárd, idén 4,1 milliárd forintnyi összeget buktunk az üzleten, vagyis ennyi veszteséget sikerült termelni. Az ügyletben résztvevő közvetítőcégek ez idáig az összesen 36 milliárd forintos kamattal, illetve a 75 milliárd forintos jutalékkal együtt 112 milliárd forintot meghaladó összeget nyerhettek. A lap információi szerint idén október végéig négyezren vettek részt a programban, ami a családtagokkal együtt körülbelül 15 ezer embert jelent, ennyien kaptak tartózkodási engedélyt.

A tények makacs dolgok, amikkel elég nehéz vitatkozni, bár tudjuk, ebben az országban a rivalizáló politikai pártok és oldalak által teremtett és szándékosan fenntartott szektás tudat olyan méreteket öltött, hogy bármi akármikor megkérdőjelezhető, kulturált vita (szándékosan meg sem említem a párbeszéd kifejezést, mert az itthon már aligha létezik) helyett pedig lassacskán elfogadjuk a „politikai boszorkányüldözést”, amely bizony majd’ minden esetben egymás máglyára vetésével végződik.

De végül is mindez szinte mindegy is. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének kormányát kicsit sem érdekli a véleményünk, legyen az akármilyen.

Ha egy kicsit kívülről szemléljük a dolgot, azt látjuk, a társadalom torkán ismét sikerül letuszkolni egy zsíros, mások által alaposan leszopogatott cupákot. A gusztustalan falatot lehet, hogy viszolyogva, merő undorral rágcsáljuk, majd próbáljuk valahogyan lenyelni, de a helyzet ettől még az, hogy előbb-utóbb úgyis mi fogjuk azt „megemészteni”. Mi mindnyájan. Szép lassan, de biztosan.