Schiffer András lemond minden betöltött tisztségéről, június 1-jei hatállyal lemond az LMP társelnökségéről, augusztus 31-ével visszaadja parlamenti mandátumát is, és nem indul a 2018-as és 2019-es választások egyikén sem, vagyis távozik a politikából.

Döntését azzal indokolja, hogy belefáradt a hiábavaló személyes küzdelembe, az indexnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy “a parlamenti ringbe bekerülve annyi szart szippant be az ember, ami egyszerűen mérgez”, továbbá úgy érzi, hogy nem sikerült megteremteni az LMP körül azt a szellemi erőteret, aminek a segítségével a párt üzenetei, és főképp a jövőképe hatást tudott volna kiváltani a társadalomban. A következő néhány évet az ügyvédkedés mellett egy olyan alapítvány létrehozásával kívánja tölteni, ami létrehozza ezt az intellektuális teret, az ember ugyanis nem csak a politikában tehet valamit a környezete megváltoztatásáért, hanem a civil szférában is.

Schiffer András távozása nem csak az LMP számára lehet végzetes, hanem a magyar demokráciára nézve is sajnálatos, nagyjából az egyetlen olyan országosan ismert ellenzéki politikus távozik a napi csatározásokból, akit sem a nácizmus, sem Gyurcsány Ferenc réme nem feketített be különösebben. Az LMP megfelelő alternatívát tudott volna nyújtani a globalizáció- rendszerkritikus, zöld, de ugyanakkor európai és a liberális demokrácia elveit valló értelmiségnek – már ha lenne erre fogékony szféra, aminek a hiánya tulajdonképpen Schiffer távozásának egyik fő oka.

Schiffer nélkül viszont az LMP-t könnyen lehet, hogy el is felejthetjük. Országosan valamelyest ismert arcnak ott marad Széll Bernadett, de az egyértelmű, hogy a pártot senki sem vele azonosítja. Schiffer távozása feladásként, reményvesztésként is értékelhető, miszerint ugyebár, mégsem lehet más a politika. Schiffer nem árulta el a pártját, amit tudott, megtett, most pedig a ciklus felénél áll fel, időt hagyva, hogy a nyomdokaiba lépve esetleg valaki felépítse magát a következő két év alatt a kampányra, és ismerté tegye az arcát. A magyar választónak ugyanis arcok kellenek, a legritkább esetben szavaznak a nagy tömegek elvekre, vagy pártprogramokra, hanem Orbánra, Vonára, vagy Gyurcsányra szavaznak. Schifferre viszont ezután már nem.

Nyilvánvaló, hogy az LMP növekedésének a gátlása erőtlensége, a társadalom számára nem teljesen tiszta ökobalos elképzelései, és a karakterükhöz nem illő nevetségesen elfajzott politikai közbeszéd voltak. Az ellenségképek által meghatározott nyilvános térben nem lehet árnyalt módon érvelni. 

Schiffer, és az ismertségéhez kötődő nyilvánosság nélkül kevesebbet fogunk hallani a Fidesz korrupciós ügyeiről, a Habony-művek térnyeréséről, az ügynökaktákról, és a zöldenergiáról is. E kesergés lényege nem is Schiffer konkrét személye, hanem az, hogy távozásával elveszítünk egy ismert, politikailag aktív, és a demokratikus körülmények között is viszonylag vállalható arcot. Az, hogy nem jut más az ember eszébe, az elmúlt 25 év csodálatos látlelete.

Félő, hogy a releváns politikai tér így háromosztatú marad, és ember legyen a talpán, aki felelősen és nyugodt szívvel bármelyik mellett be tudja majd húzni az ikszet.