Amióta Magyarországot is lehetséges terrortámadási célpontként emlegette a CIA, azóta itthon is egyre inkább tapinthatóvá vált a mindennapos feszültség és fokozódó félelemérzet.

Nem egy ismerősöm szájából hangzott el az a mondat, hogy inkább busszal megy, ha kell, többet utazik, de elkerüli a metrót, mert fél, hogy hamarosan Magyarországon is bekövetkezik az, amitől már fél Nyugat-Európa retteg: terrortámadás éri az országot. Nem baj, ha óvatos az ember, de túlzásba sem kell vinni az aggódást, mert hosszútávon ez a hozzáállás semmiképpen sem egészséges.

Szerencsére hazánkban, a környező országokhoz képest, szinte egyedülálló módon nem telepedtek le százezrével a Közel-Keletről érkezett migránsok, sőt még csak ezrével sem, köszönhetően a megfelelő biztonsági intézkedéseknek. Egyrészt, ez is egyfajta biztosíték arra, hogy még inkább kisebb legyen az a százalék, amely az esetleges terrorfenyegetettségre utal. Ráadásul mind a mai napig katonák, rendőrök százai őrzik a déli határainkat azért, hogy elkapják az illegálisan bevándorolni akaró személyeket, sok nyugat-európai országgal ellentétben, ahol tárt karokkal várták a kétes kilétű embereket.

Másrészt, az sem elhanyagolható szempont, hogy hazánk nem számít világi központnak, nem is él itt annyi muzulmán származású ember, akik esetleg már generációk óta beépülve részt vennének a radikalizálódás elmebeteg agymosásában. Megfelelő “terroristaképző bázis”-ként is elég rosszul funkcionálnánk, hiszen Magyarország nem a fegyverkereskedelméről vagy éppen bombagyártásáról híres, így aligha lehetnénk a terrorizmus kialakulásának melegágya.

Azzal, hogy hagyjuk magunkat megfélemlíteni, kizárólag csak a terroristák alá tesszük a lovat, hiszen pontosan ez a céljuk, hogy a keresztény Európa rettegésben élje a mindennapjait, attól tartva, hogy holnap talán az ő városa lesz a következő állomás a magát Iszlám Államnak nevező dzsihadista terrorszervezet listáján. Pedig ezeknek az embereknek nem szabadna valódi ellenfeleinkké válnia, hiszen a primitív módon való tömeges öldöklés inkább egy amatőr branccsá teszi őket, amelyet a nagyhatalmaknak könnyűszerrel el kéne intézni. Brutálisan szélsőséges módon elvakult vallásos népség, akik még a 21. században is a saját istenük nevében gyilkolnak és elfelejtik, hogy ez már nem a sötét középkor. Lehetne azt találgatni vagy arról vitatkozni, hogy kiknek áll érdekében ennek a komoly konfliktusnak a fenntartása, de ez egy másik történet.

Mindenesetre nem azt mondom, hogy tekintsünk el attól, hogy itthon, Magyarországon ilyen megtörténhet, hiszen ahogy a mondás is tartja, jobb félni, mint megijedni, de ennek ellenére mégse hagyjuk azt, hogy a nyugat-európai események ekkora kihatással legyenek a mindennapjainkra. Járjunk nyitott szemmel, de ne engedjük magunkat megfélemlíteni a saját hazánkban.