Egy zenekari interjúnál sosem könnyű megtalálni azt a részletet, amit esetleg beemelsz a címbe, mert fontosnak találod. A Hello Hurricane tagjaira viszont talán ez a leginkább jellemző mondat: lesz, ami lesz. Nem görcsölnek, addig akarnak zenélni, amíg az őket boldoggá teszi, és sosem külső nyomásra cselekednek. Ilyen fiatal srácoknál pedig ezt mindenképp derékszögig meghajolva kell fogadni. A Hello Hurricane folyamatosan érik, de nem úgy, mint egy napon felejtett málnaszörp a fiatal bandák többségéből kiindulva. Természetes, hogy kíváncsiak vagyunk rájuk, így nem mehettünk el mellettük egy interjú nélkül mi sem. A basszusgitáros Posztós Balázzsal és a dobos Divényi Marioval beszélgettünk.

Csak, hogy az olvasóink is tisztában legyenek vele, kik vagytok ti, és hogyan alakult meg a Hello Hurricane?

Posztós Balázs: A zenekar 2012-ben alakult, akkor még teljesen más néven. Végül a Hello Hurricane név két változtatás után született meg. Jobb, ha az első kettőt inkább most nem mondjuk el (nevet). A két énekes és a dobosunk jött először (Beni, Tomi és Ambrus), aztán rá körülbelül egy-két hétre jöttem én, mint basszusgitáros, ugyanis az az ötletük támadt a srácoknak, hogy ebből inkább valami normális zenekart kéne csinálni, nem pedig ilyen utcazenélős dolgot, és ahhoz már kell a basszus. Majd a szólógitáros poszton történt egy-két változtatgatás, végül Ábel maradt ezen a poszton, aztán pedig az Ambrus, a zenekar első dobosa kiment Manchesterbe tanulni, és azóta köszönthetjük körünkben Mariot.

Korábban már ismertétek egymást egyébként?

Divényi Mario: Hát az egész úgy kezdődött, hogy a Benit ismertem már úgy öt éve az éjszakából egy közös ismerősünk által, és egyébként mindig is tetszett ahogy zenél. Tehetséges embernek tartottam a Benit. Aztán most januárban hívott fel azzal, hogy négy hónap múlva lenne egy koncert a Middlemist Reddel. Azt tudni kell, hogy hat éve dobolok, de még ilyen nagy pódiumon nem volt lehetőségem játszani, szóval egyből mondtam, hogy jó oké, csináljuk. Aztán elkezdtünk próbálni, és már az elején látszott, hogy gördülékenyen mennek a dolgok. Később jött a PRLMNT-es buli, és amikor kimentünk, nem hittem el, hogy ennyi embernek kell most zenélnünk. Kígyózó sorok, érted?(nevet) El tudod képzelni, hogy mennyire meg voltam illetődve.

fotó: Megyesi Juci

P.B.: Nagyon jó volt a helyszín amiatt, hogy egy függöny mögül mentünk fel a színpadra, ezért egészen addig, amíg fel nem mentünk, nem láttuk a közönséget, mert a függöny el volt húzva. Akkor még utoljára mindenki megnyugtatta  Mariot, hogy csak élvezze, meg ilyenek. Amikor Beni elkezdte a gitárrészt, akkor elhúzódott a függöny. A lényeg az, hogy szuper volt a hely, mert még a legapróbb részletek is arra voltak hivatottak, hogy minél jobban sikerüljön a koncert.

D.M.: Meg hát persze azért a közönség is rengeteget hozzátett, mert elég sokan eljöttek a körülményekhez képest. Tényleg sokan voltak, fú, csodálatos élmény volt. Nagyon, nagyon, nagyon durván jó volt.

Először a Kikeltetőn láttalak titeket, és ott egyből azt gondoltam, hogy milyen kár, hogy nem vagytok idősebbek egy pár évvel, mert akkor jobb időben kaphattátok volna el az indie hullámot. Aztán amikor áprilisban a Crevice Light-ot hallgattam rájöttem, hogy ez az egész, amit az előbb mondtam tök hülyeség. Egy érett, komoly zenekar képét keltettétek. Mennyire tudatosan építkeztetek, és miért ezt az indie vonalat nyomjátok?

P.B.: A zenei vonalunkra azt tudom mondani, hogy nem mi választottuk azt. Gyakorlatilag mint a Harry Potterben, amikor a pálca kiválasztja a tulajdonosát, úgy történt ez nálunk is. Nem játsszuk tudatosan ezt a stílust, egyszerűen ez jön. A zene legfőbb alakítója a Beni, tehát a számok nagyon nagy százalékának az alapötletét ő hozza. A stílus ott már ki van alakulva, amihez aztán mindenki hozzáteszi a saját világát.

fotó: Megyesi Juci

Akkor konkrétabban. Milyen hatások érnek titeket zeneileg?

D.M.: Szerintem ez a zenekarnak egy külön jó pontja, hogy olyanfajta zenei egység szerintem nincsen nálunk. Tök sok féle zenét hallgatunk, és amikor együtt játszunk, akkor az egész mégis egységessé válik. Amikor lemegyünk próbálni, akkor valamiért mégis mindenki olyan ötleteket hoz, ami a zenekarba tökéletesen illeszkedik, szóval a sokszínűségünk ellenére elég hamar sikerült megtalálni a közös hangot.

Dolgoztok most új számokon? És ha igen, hogyan kell elképzelni nálatok ezt a folyamatot?

P.B.: Igen, dolgozunk. Most éppen az első nagylemezünk munkálatai zajlanak, és nem feltétlenül a próbateremben kezdődnek a számötletek. Nagy szerencsénk van, hogy az Ábel hangmérnökként is dolgozik, és otthon van neki egy mini stúdiója. Ott olyan eszköztárral rendelkezünk, hogy meg tudunk írni olyan számokat is, amiket egy szál gitárral, vagy egy próbateremben nem feltétlenül tudnánk. Tehát a dalok mostanában az Ábel szobájában születnek.

D.M.:  Mondjuk szerintem ennek az a negatívuma, hogy egyben nem szólal meg úgy. Tehát amikor lemegyünk a próbaterembe, ott élőben halljuk a dolgot, a dob is sokkal hangosabb és ilyenkor együtt tudunk zenélni. Nem az van, mint a stúdióban, hogy megkérdezzük: „erre van valami ötlet?” És jön a válasz: „kábé”. Szóval a próbateremben egyben tudjuk meghallgatni az egészet. Ilyen kis finomításokra tök jó, hogy ott van az Ábelnek a stúdiója, mert részletekbe menően meg tudjuk csinálni a számokat, és vissza is tudjuk őket hallgatni, de az alapokra mindenképp sokkal jobb egy próbaterem.

Mik a terveitek a közeljövőre nézve? Gondolok itt elsősorban az őszre.

P.B.: Most négy koncert van lefixálva őszre. Az első október 9-én, a GMK-ban lesz, este 10-kor kezdünk majd. Aztán 10-én játszunk Pécsen a 10 Years Before közreműködésével, ami annyiban érdekes, hogy ez a Budapesttől legtávolabb eső koncertünk evör. 22-én fellépünk majd a Kuplungban a Muriellel. Lesz még teljesen a banda köré épülő Halloween bulink is November 7-én előzenekarral, és két vendégzenésszel is, majd pedig mi fogunk DJ-zni éjszaka.

fotó: Megyesi Juci

Nem tudom mennyire vagytok szoros viszonyban a rajongóitokkal, de nagyjából milyen visszajelzések érkeznek felétek egy-egy koncert után, és hogyan fogadta a közönség a Crevice Lightot?

D.M.: Az EP-vel szerintem az volt a baj, hogy ezeket a számokat, amiket felvettünk – vagyis amiket felvettetek (Balázsra néz, és nevet) –, már nagyon sokszor hallhatta a közönség korábban koncerteken, így gyakorlatilag az ismertebbeket már digitális formában is meghallgathatták, de nem hatott újszerűen. Az albumunk annyiban jobb lesz, hogy maximum három számot fogunk játszani a megjelenésig, és a többi dal majd mindenképpen a lemezen lesz elsütve először.

P.B.: Ehhez annyit tudok hozzáfűzni, hogy szerintem tök nehéz, amikor úgy gondolod, hogy összeraktad a legjobb számot, amit valaha írtál, akkor azt nem játszhatod el, mert tartogatnod kell a megjelenésig. Ez volt az EP-nél, hogy megírtuk a Hear My Voice c. számunkat, és hát nem tudtuk visszatartani. Nem viccelek, megírtuk, és konkrétan másnap már játszottuk a Kikeltető döntőjén. Gondoltuk, hogy az annyira jó lenne, hogy a döntőn az lenne a nyitószám, hogy a Beni fölmegy, és eljátssza azt a szép lassú dolgot, és mi ott így berobbanunk. Szóval ez mindig egy nagyon nehéz döntés.

Szóval akkor a visszajelzésekkel mi is a helyzet? Például megnyertétek a Kikeltetőn a közönségdíjat. Az után mi történt?

Igazából annak köszönhetjük, hogy játszhattunk a Bánkitón, és visszahívtak minket az idei versenyre is patronáló zenekarnak, tehát most már mi segítjük a bejutott bandákat. Mi is ki fogjuk választani a kedvencünket a mezőnyből, és az Ábel fel is ajánlott egy különdíjat. Aki azt megnyeri, felvehet egy számot a stúdiójában. Szóval mindenképpen jó dolog, hogy visszatérhetünk idén a Kikeltetőre, mint patrónus. A visszajelzésekhez meg még annyit, hogy az A38-as koncertünk utáni éjjel – amikor a Kensington előtt játszottunk – kaptunk az egyik videónk alá egy kommentet egy külföldi sráctól, hogy jobban tetszett neki a Hello Hurricane koncert, mint maga a Kensington. Ezek eléggé motiváló dolgok

fotó: Megyesi Juci

Szerintem már az nagyon jó koncepció, hogy két énekese van a bandának, ráadásul a dalszerkezeteitek is túlnyomó részt nem a megszokott verse-refrén-verse formulát követik, hanem sokkal izgalmasabb felépítésűek mind. Mennyire jön ez zsigerből? Ki az „agy” nálatok ilyenkor?

P.B.: Ezt jól látod. Korábban még amikor más volt a nevünk, viszonylag egyszerűbb, pop-sablonos számokat írtunk. Aztán nem is tudom, hogy tudatosan, vagy nem tudatosan, de egyszer csak jött a Speak Out c. számunk, amiben voltak olyan ötletek, amik egy picit megvariálták a ritmust. Az a szám elég sok ajtót nyitott ki előttünk, tehát azóta sokkal kreatívabbak vagyunk az dalírásban.

Akkor elmondhatjuk, hogy a saját számaitok inspirálnak titeket?

P.B.: Hát igen, ott egyszer csak jött egy ötlet, ami kiugrasztott minket az addigi formulákból. Meg hát a számírások folyamata is teljesen megváltozott. Addig úgy történt, hogy a Beni elhozta azt, amit otthon megírt, és azt lejátszotta nekünk, ami körülbelül tartott mindig három percig, mi meg belejátszogattunk. Aztán a Speak Out környékén történt az, hogy a Beni hozott egy ötletet, de ezúttal egy 10-15 másodperces valamit. Azóta van az, hogy amit ő hoz, az sokkal kisebb, mint korábban, így mi jóval többet tehetünk bele. Ezért van az, hogy nem csak hangzásban, de műfajilag is sokkal másabb számaink is születnek.

Azt láttam rajtatok, hogy nagyon szerettek zenélni, mindig megragadjátok a pillanatot, akár egy akusztikus gitárral, akár nélküle. Jelentkeztetek a Sziget Campfire programjára. Ebből adódik, hogy nagyon fontos szerepet tölt be nálatok zenélés. Mit jelent nektek a zene? Mi a célotok vele?

P.B.: Azért zenélek, mert szeretem, és azért ilyen zenét játszom, mert ez jön. Amikor számot írok, az, hogy majd az embereknek az mennyire fog tetszeni – lehet, hogy önzőn hangzik – az nekem annyira nem jut eszembe.

D.M.: Nem is kell!

P.B.: Amikor a Beni azt mondja, hogy szerinte jó az a szám, amit lehozott a próbára, mert a barátainak megmutatta, és nekik tetszik, akkor mondom, hogy oké, nekem ez így annyira nem. Változtassunk rajta! Tehát nem dőlünk hátra, ha másnak tetszik valami ötletünk.

D.M.: A zenekaron belül egyébként teljesen demokrácia van.

P.B.: Vétójoga nincs senkinek sem. A legtöbbször (nevet).

D.M.: Nyilván szeretnénk nagyon komolyan venni a zenélést úgy, hogy megpróbáljuk mindig belelátni a lehetőségeket, de egyelőre szeretjük ezt együtt csinálni, próbálunk az egészhez a lehető legpozitívabban hozzáállni, aztán lesz, ami lesz.

P.B.: Lesz, ami lesz!