Olybá tűnik, hogy nagyon mellé lőtt most az eddig amúgy korrekten módon eljáró magyar rendőrség. A kutyák ugathatnak – mondta Kovács Zoltán. Ezzel a nagyívű, magvas gondolattal pedig nem is nagyon lehet vitatkozni. Az már inkább problémás, hogy érdemi válasz helyett a kormányszóvivőnek csak ennyi jut eszébe a múlt szombaton este történt események kapcsán.

Történt ugyanis, hogy a világ egyik legnagyobb és legrégebbi hírügynökségének, az Associated Press (AP) Röszkénél dolgozó tudósítójának sikerült rögzítenie, amint egy rendőr ráengedte a kutyáját a határhoz közeli mezőn sétáló menekültekre. A földre döntött menekült pedig hangosan azt kiabálta, hogy „Kérem, menekült vagyok!” és könyörgött, hogy vegyék le róla a kutyát.

Az AP határozottan tiltakozik az ezt rendőri intézkedés ellen, mely során a munkatársukat rövid időre „fogva tartották”, sőt, megfélemlítették.

fotó: twitter

Luca Muzi elmondása szerint az történt, hogy miután a rendőrök látták, hogy felvétel készült az esetről, félrehívták az újságírót. Ő azonosította magát, majd megpróbált elsétálni a hatósági személyektől, akik viszont ezt nem engedték. Ahogyan azt sem, hogy felhívja szerkesztőjét és két másik helyszíni munkatársát. Ezután egy sötétebb részre vezették, majd a felvétel bemutatása után arra kötelezték, hogy két teljes nap nyersanyagát törölje a gépéről. Ezt nem akarta megtenni a tudósító, de a „kérésnek” a rendőrkutyák árnyékában végül eleget tett. Ezután kapta vissza okmányait és így tudta elhagyni a helyszínt.

Az AP szerkesztői elfogadhatatlannak nevezik a rendőrség eljárását, Kovács Zoltánhoz eljuttatott levelükben azt írják: „a tudósítóknak biztosítani kell, hogy a fizikai sérülés kockázata nélkül készíthessék felvételeiket, illetve ne kelljen attól félniük, hogy a kormány törölteti legálisan készített felvételeiket”.

A kormányszóvivő megkereste a rendőrséget is az üggyel kapcsolatban, akik válaszukban egy másik verziót festettek le, amely szerint a rendőrök valóban ellenőrizték a kamera tartalmát, de nem találtak rajta ilyen felvételt, így nem is volt mit törölni.