Aki a romkocsmák emlőjén csüng, annak valószínűleg savas csipaként marja majd a szemét a Négycsöcs becenévvel ellátott krimó, de akinek a száz puttonyos borok után csorog a nyála, annak is csalódást kell okoznunk. Ez a hely nem szép és a flanc bármiféle jelét diszkréten elkerüli, mégis a legjobb példája annak, hogy az unalomig ismert romkocsma-stratégia nélkül is lehet dögös és szerethető egy pub. Kedvenc szlopálós placcunk következik!

Bár itt nem lehet két pofára szopkodni a Dom Perignont, a kínálat teljesen rendben van és simán hozza egy mezei kocsmától elvárható italválasztékot. A 25 éve futó vendéglátóegységnek személy szerint a mai napig nem tudom a nevét, de már nem is akarom. A hely két fáradhatatlan oldalbordája, Erika és Ildikó szerint ezzel a vendégek nagy része így van, és a legtöbben valamilyen becenévként hivatkoznak rá. A leghíresebb a Gyilkos, de a Négycsöcs, Hatcsöcs is széles körben ismert, míg az Üstkocsma és a Kisbüdös számomra is újdonság volt. Mi egyszerűen Cukinak hívjuk, mely talán az első pozitív csengésű névadás a csehó történetében.

fotó: Polák Zsóka

A pub a Dohány – Síp utca sarkán várja a szomjas látogatókat, ahol csalogató látványt nyújt a párkányból kialakított miniterasz. Az apró szabadtéri területért valóságos küzdelmek zajlanak, de megéri elcsípni, mert ha sikerül, a környék legmenőbb VIP teraszát tudhatja magáénak az ember. Nincsenek idegen hónaljak vagy sörszagú leheletek az arcban, csak te vagy meg a szemben ülő másik szerencsés, akit jó esetben ismersz.

fotó: Polák Zsóka

A hely már 25 éve fáradhatatlanul dübörög, kezdetben édességboltként, majd salátabárként funkcionált, aztán a rendszerváltás után nem sokkal megkapta az alkoholárusító engedélyt, és átnyergeltek a söröző műfajára.

A Gyilkos azért is csodás, mert SOHA, DE SOHA nincs bezárva és non-stop üzemel. Ildikó elmondása alapján eddig egyetlen egyszer, 2 éve fordult elő, hogy felújítási munkák miatt egy rövid ideig csukva volt, de ez elég volt ahhoz, hogy a Facebookon kitörjön a pánik.

Iszonyatos hisztiroham volt. – emlékszik Erika – Körbejárt a rémhír, hogy atyaúristen, bezárt a Gyilkos, engem meg Viberen üldöztek, hogy mi van.

fotó: Polák Zsóka

A kultikus helyen mindenki megfordul, a pultos hölgyek szerint itt a magyar társadalom teljes keresztmetszete megtalálható: míg nappal inkább az idősebb korosztályé a terep, addig éjszaka elsősorban az egyetemisták nyüzsögnek.

“Nagyon sok az eltés meg a színművészetis, köztük már szájról szájra terjed a hely híre. 2 hónapja is bejött egy régi vendég, aki 52 másik embert hozott magával, az utca végén állt a sor. Az új évfolyamosok már tudatosan keresnek minket, de a gólyatáborok kocsmatúráinak is rendszeres állomása vagyunk.”

fotó: Polák Zsóka

Arra a kérdésre, hogy nem akarják e meglovagolni a romkocsma stílust, Erika egyértelmű nemmel felel:

“Amikor felújítottuk a helyet, nem akartunk full extrás helyet és csillivilli pubosítást, a romkocsma jelleget pedig alapból elkerültük. A környéken már annyi van, hogy egyszerűen nem is lenne értelme, meg a Szimpla úgyis mindenkinek alávág.”

fotó: Polák Zsóka

A hely különleges ismertetőjegye a már említett két apró terasz, ahol gyakorlatilag az ablakban ül a delikvens. Ez egy viszonylag friss újítás eredménye, tavasszal lesz 2 éve, hogy ülhetővé tették a parányi párkányt.

“Elsősorban gazdasági okok miatt döntöttünk így. Bejött a dohányellenes törvény, a vendégek meg kint ücsörögtek a padkán. A kirakaton cetli figyelmeztet arra, hogy a pici területet csak saját felelősségre használjuk. Ennek az az oka, hogy egyszer az egyik törzsvendégünk elesett és beverte a fejét, de szerencsére nem lett semmi baja, a részegek védőszentje őt is megóvta!”

fotó: Polák Zsóka

A Gyilkos másik sajátossága, hogy a női vécében nincs tükör, ami heves reakciókat váltott ki a szebbik nem körében és számos falfirka követeli annak felszerelését. Bár én már hozzászoktam, mégis muszáj volt rákérdeznem, hogy ennek mi áll a hátterében.

Ellopták. – adja meg a rideg választ Ildikó.- Ez tipikusan az a hely, ahol mindent visznek. Volt, hogy lecsavarozták a vécéülőkét, de valaki egy egész garnitúra széket összelopkodott magának. Előfordult, hogy 2 héten keresztül minden délután elvitték a férfivécéből a villanykörtét és egyszerűen nem tudtuk elkapni. Szerintem összerakott egy csillárra valót a pótlással együtt, mert egyszer csak abbahagyta.

fotó: Polák Zsóka

A kocsma karakán Erikájáról tudni kell, hogy nála elegánsabb módon senki nem hajítja ki a kapatos vendégeket. Jómagam is láthattam már akció közben, ezért rákérdeztem, hogy mennyire jellemző, hogy bevetésre van szükség.

“Ha statisztikát kéne mondanom, havonta 1-2-szer fordul elő problémásabb vendég, ami általában összefügg a teliholddal meg a kánikulával. Mint minden vendéglátóegységnél, nálunk is vannak emberek, akiket kitiltottunk. Ők nem is nagyon próbálkoznak visszajönni, maximum csak akkor, ha új arcot látnak a pult mögött. Ahhoz, hogy valaki piroslapos figyelmeztetést kapjon nagyon súlyos dolgokat kell elkövetnie.”

Mindig azt hiszem, hogy engem már nem ér meglepetés – folytatja Erika – de aztán megint történik valami. Volt itt meztelenül randalírozó leányzó, leánykérés, bikinifelsőben flangáló férfiak és színművészetis előadás, de olyan is előfordult, hogy egy vendég jó ötletnek tartotta, hogy háttal lefele lecsússzon a korláton, mert az a filmekben is olyan jól néz ki. Az eredmény borda és bokarepedés.

fotó: Polák Zsóka

A Gyilkos/Négycsöcs/Hatcsöcs/Cuki tényleg az a kocsma, ahol mindig zajlanak az események. Ha már elegünk van a romkocsmasusnyásból, de az elegánsabb elit bárok sem elégítenek ki, ez a hely lesz a tökéletes választás egy laza esti hupákolásra!