Jól tudta Joss Whedon, hova helyezte azt a bizonyos mércét, amikor nekiállt a korszakalkotónak kikiáltott Bosszúállók folytatásának. Meddig tud valóban érdekfeszítő maradni egy maroknyi vicces szuperhős így, ha magasabbak az elvárások és a büdzsé, de kivonjuk az egyenletből Lokit?

Pontos választ a kérdésre szerencsére nem ad a Bosszúállók: Ultron kora, ugyanis továbbra is izgalmas és élvezhető marad. A hatalmas sikerek második részét nagy divat vérben forgó kritikus szemekkel várni, és aztán látványosan csalódni benne, főleg ha az első rész másfél milliárd dollárt termelt, és egy világ zizeg a folytatásért. Az Ultron kora legnagyobb erénye az, hogy minden tekintetben méltó folytatás, és nem követi az oly divatos elvet, amelyet Michael Bay járatott csúcsra a Transformers utolsó filmnek csúfolt CGI-hányásában: minden robbanjon kétszer akkorát és akkor baj nem lesz. Whedonnak szerencsére nem kell ilyen ócska trükkökhöz nyúlnia, ott van neki az a szuperképessége, hogy remek érzéke van a Marvel-univerzumhoz, és pontosan tudja, hogyan kezeljen néhány egóharcos szuperhőst.

forrás: forbes.com

A bosszúállók már nagyon arra készülnek, hogy szögre akasszák a kalapácsot/íjat/pajzsot, és kivegyenek néhány év szabadságot. Még egy utolsó balhét befejeznek, ennek a kellős közepébe csöppenünk bele rögtön az első percekben egy gigantikus csatában. A szabadság meg is lenne, ha kinek másnak, mint Tony Starknak nem lenne kedve épp egy kis mesterséges inteligenciagyártáshoz, így rövid időn belül összedobja a Jarvist is lepipáló Ultront – mi másért, mint hogy pajzsot emeljen a világ köré. A rakoncátlan robot elszabadul, ahogyan a pokol is, Stark csapatával pedig nem győzi fegyelmezni huncot mostohafiát, aki nyilván az emberiség kiirtását vette a fémfejébe. Közben feltűnik két újabb szuperember, a Maximoff ikerpár, akik először Ultron oldalán kavarják a kavarnivalót a Bosszúállók ellen, történetesen úgy, hogy az ikerpár egyik tagja, a Skarlát Boszorkány saját rémálmaikkal bénítja a szuperhősöket.

Míg az első részben “csak” a világ megmentése nyomasztja a vállukat, itt eggyel sötétebb szintre lépnek a Bosszúállók: míg odakint a robothadsereggel küzdenek, odabent saját múltbéli szennyesükkel és egymással. A csoportdinamikát jócskán megcsócsálja Stark önzése és a Skarlát Boszorkány ténykedése is. Ezáltal előtűnik emberi mivoltuk szuperruhájuk alól, és mindenki megnyugszik, hogy a szuperhősök is tudnak saját személyes gondjaik miatt is aggódni.

forrás: screenrant.com

Ugyan az eleje óta elég egyértelmű, hogy Lokit annyira hazazavarták az Asgardra az első rész végén, hogy nem jön vissza huncutkodni egyhamar, nem egy szomorkás arckifejezéssel találkoztam, akik a lokizmushoz elkötelezett híveiként szomorúan várták a premiert. Persze egy ilyen főgonosz után robot legyen a talpán, aki képes valódi karizmatikus ellenségként edzésben tartani a Bosszúállókat, ám Ultron meglepően jól vette az akadályt, az új rész legizgalmasabb karakterévé válva ezzel. Mert Ultron nem egy egyszerű főgonosz, aki fehér macskát simogatva kacag sátánian miközben Hulk vérét kortyolgatja: Starkhoz hasonlóan ő is a békét hozná el a világnak annyi szépséghibával, hogy ennek lehetőségét az emberiség kiirtásában látja. Amellett, hogy a rossz oldalon áll, nem egy pokoli gonosz, hanem egy valós fenyegetés, akinek hiába azonosak a céljai, teljesen rosszul van programozva. Ebben szerepet játszik az is, hogy Stark humort is programozott bele, így egész vicces pillanatokat is köszönhetünk Ultronnak a sok épületrobbantás mellett.

Marvel's Avengers: Age Of Ultron..Quicksilver/Pietro Maximoff (Aaron Taylor-Johnson) and Scarlet Witch/Wanda Maximoff (Elizabeth Olsen)..Ph: Jay Maidment..?Marvel 2015

Ultron mellett a film végén összetákolt, még szuperebb szuperinteligencia lagymatag tamagocsiként funkcionál a harcban, holott a Vision névre keresztelt piros fazon egészen fontos szerepet játszik egyébként a Marvel-univerzumban. Persze a készítők inkább Quicksilverre és a Skarlát Boszorkányra koncentráltak, akik végül a Bosszúállók közt találják magukat.

A szuperhősködés mellett kellemes meglepetés, hogy végre az eddig kissé mostohán kezelt Sólyomszem is kapott némi háttértörténetet, és a Fekete Özvegy vízióiban látott előélete is megérne egy misét – vagy egy önálló filmet. Azért szerencsés húzás, hogy a két úgymond emberi szereplő is bemutatásra kerül, mert a többiekkel ellentétben ők nem a szó szoros értelmében vett szuperhősök – az, hogy Sólyomszem tud íjazni, Natashának pedig vannak mellei és tud verekedni még önmagában nem számít szuperképességnek -, ezért néha furcsán kilógtak a többiek közül. Szintén érdekes szál a Hulk-Natasha románc, ami elsőre erőltetettnek tűnhet, mintha csak a kötelező romantikaadagként lenne belepumpálva a filmbe, ám menetközben ismét érdekes és emberi mellékszál lesz a szuperhősködés mellett.

És hát a látvány. Nyilván egy másfél milliárdos film folytatásánál senki nem fog fukarkodni a CGI-ra szánt pénzzel: nem is tették. Iszonyatosan látványos és pontosan megkoreografált tánc a két és fél órás film, ahol minden a helyén robban, és éppen akkorát, amekkorát kéne. És ez a tökéletesség egyben a gyengesége is: egyszerűen leheteten két és fél órán keresztül tökéletes akciójelenetek egész sorát végignézni, jobb esetben fél óra után annyira betelik tőle az ember agya, hogy a már azt is rezzenéstelen arccal nézi végig, ahogy a Hulkbuster végigveri egy épületen keresztül Hulkot.

És ez igaz az egész filmre is. Majdnem minden a helyén van, majdnem minden stimmel, de látszik, hogy lehetetlen mennyiségű ingert és csodát próbáltak egyetlen filmbe szuszakolni, ami bárki számára lehetetlen küldetés. Whedon nyilván mindent meg akart mutatni, és bravúrosan nem is fulladt bele a vállalásba, de mondjuk úgy, hogy éppcsak kiért a partra. Ennek ellenére a Bosszúállók: Ultron kora bőven megéri azt a mozijegynyi pénzt, mert szórakoztató, vicces és látványos, de rettentően tömény élmény. Még Loki nélkül is