Az első szabadon választott országgyűlés megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendeztek tegnap konferenciát a parlament felsőházi termében.

A rendezvény kissé Alaptörvény-szagúra sikeredett: noha az akkori képviselők elismerése lett volna a cél, a valahavolt Fidesz-ellenzékiek közül mutatóba sem  nagyon képviseltette magát senki, annál több volt viszont az ünnepélyesség, felszólalt többek között Kövér László házelnök és Orbán Viktor miniszterelnök, és ott volt néhány ma is a jobboldalhoz köthető akkori képviselő, köztük Boross Péter volt miniszterelnök.

Kövér a tőle megszokott keménységgel bírálta a kommunistákat, és arról értekezett, hogy a rendszerváltás félrecsúszásának első számú fundamentuma a gazdasági és kapcsolati tőkében egyaránt végbement kommunista hatalomátmentés.

forrás: hirado.huOrbán ezzel szemben a „szabadon és itthon” horizontjáról nézve „elementáris erejű sikertörténet”-nek nevezte a rendszerváltást. Mindezt egy 21 éves kori történetével illusztrálta, amikor is Bécsben meglátva a nyugatot, azon gondolkozott, hogy a szabadság miatt akár kint is maradhatna, de a hazája mégiscsak Magyarország: és ekkor jutott arra az elhatározásra, hogy szabadság vagy haza nem szabad, hogy dilemma kérdése legyen. Most nem az, ez tehát sikertörténet. A kivándorlási statisztikákat megnézve nyilván akadna, aki vitatkozna azzal, hogy ez maradéktalanul így van-e, de Orbán maga sem hazudja el, hogy a mindennapi életet tekintve egyáltalán nem olyan fényes a rendszerváltozás sikere, mint ahogyan a fenti horizontról csillog. Bár az akkori állapotokhoz képest Magyarország messzire eljutott 25 év alatt, mégis, „ha a mostani szemünkkel nézzük, akkor inkább a negatívumokat és a hibákat látjuk”, a kialakult munkanélküliséget és inflációt, a „szabályozatlan piacgazdaságba” vetett bizalom végső megroppanását, a 2008-as válságot, és – aktuálpolitikai utalásként azért hozzáteszi – a keleti piacok elvesztését: törvényszerű volt, hogy az ezeket a kudarcokat képviselő politikai erők meg fognak bukni.

forrás: nepszava.hu

Ha a piacgazdaságba vetett hitbe a 2008-as válság, a demokráciába vetett hitbe Gyurcsány Ferenc rúgott bele – Orbán természetesen nem hagyta ki a ziccert, hogy gyurcsányozhasson egy sort. Ő a végső töréspont, vele jutott el a magyar demokrácia „az ország érdekéért az életét feláldozó miniszterelnöktől”, Antall Józseftől, „a saját politikai túléléséért az ország érdekét feláldozó miniszterelnökig”.

Ki gondolta volna akkor, hogy az Antall által széttárt kezekkel említett forradalmat végül ez a politikai közösség fogja megcsinálni – tette hozzá. Mert a 2010-es választásokat ismét alkotmányos forradalomnak nevezte Orbán, most már talán végleg maradunk ennél a terminológiánál. Öt évig tartott a romeltakarítás – itt párhuzamot is vont az akkori és a mostani helyzet között -, gondolatait pedig azzal zárta, hogy a következő három év végre szólhat arról a már a rendszerváltás előtt létező közös vágyról, hogy létrejöjjön a polgári Magyarország – amit a végén még G. Fodor Gábornak köszönhetünk majd, mert ha megvalósul, az csak azért lesz, mert ő politikai terméknek nevezte.

Orbán hajlamos elfelejtkezni róla, hogy a rendszerváltás óta eltelt időben ő is kormányzott már 9 évet (az első négy évet egyébként egyáltalán nem is említette), nagyjából az eltelt idő harmadát. Ha valaki ma kudarcosnak tartja a rendszerváltást, azt aligha teheti meg anélkül, hogy közben Orbán működését sikertörténetnek tartja. Persze a kommunikáció pont ezért szól az elmúlt 5 év leválasztásáról, mint egyfajta külön rendszerről (ez lenne a NER), csak hát igencsak kérdéses, hogy ez megél-e majd 20 évet. Ha pedig ezzel szemben is tetőfokára hág az elégedetlenség, akkor jöhet majd a rendszerváltás óta a harmadik meg a negyedik rendszerváltás, és jöhetnek majd sorra az ugyanilyen konferenciák.