Rég került a mozikba igazán jó borzongatós horror, A Lazarus hatás trailere viszont okot adott az izgatott várakozásra. Első nézésre még talán szórakoztat és ijesztget is itt-ott (főleg a kutya és halottfóbiásoknak), de a jó alapkoncepción, Olivia Wilde paraszemein, és a jobban irányzott ijesztgetésen kívül újabb kihagyott ziccerbe fullad.

A Bloomhouse Production 2009-ben robbantott nagyot a Paranormal Activityvel, amellyel kikövezte saját útját a filmiparban. A recept azóta is ugyanaz: kis költségvetéssel minél nagyobbat robbantani. Az előbb említett filmmel ez sikerült is nekik, a 15 ezer (!!) dollárból készült horror óriási bevételt hozott, nem meglepő, hogy továbbra is kis költségvetéssel folytatták a horrorbizniszt olyan filmekkel, mint az Insidious, a The Purge és a Sinister.

A Lazarus hatás ugyan már 5 millióból készült, de ennek ellenére senki nem fogja az új Paranormal Activitynek nevezni – holott abból is emel át elemeket bőven. Csak úgy, ahogy sok sikeres horrorból is: egy kicsit Kedvencek temetője, egy kicsit Frankenstein, egy kicsit Ördögűző. Olyan pillanata pedig egyetlen sincs, amitől a jövőben a homlokunkra csapnánk: fú, ez annyira Lazarus hatás!

forrás: filmtrailer.hu

Az alapkoncepció szerint Zoé (Olivia Wilde) és Frank (Mark Duplass) ráérősen tologatják évek óta az esküvőjüket, hogy inkább egy kicsit atyaúristent játszhassanak a laborban. Az emberi agyból kinyert anyag segítségével próbálnak ugyanis visszautakat szervezni a halálból – egyelőre még csak a hullaházi polcokon sorakozó kutyatetemekkel. Egyszer aztán Rocky, a kutya sikeresen üget vissza a hosszú fekete alagútból, és ennek örömére a házaspár haza is viszi a kis feltámadóművészt. Amikor azonban a kutya kezd egyre inkább Cujora hasonlítani, újabb kísérletek következnek, amelyek következtében Zoé belülről is megnézheti saját kísérletét: a végzetes áramütés után Frank visszahozza őt is az élők közé. Nem nehéz kitalálni, mi következik ebből, sok székreptetés, fekete szempár és a múlt sötét titkai közepette szembesülnek a szereplők az efféle filmek örök tanulságával: nem ajánlatos Istent játszani.

Az ötlet és maga a megvalósítás sem lenne rossz, hiszen egyszer bőven el tudnak rajta borzongani a félősebbek, sőt, még a nem meglepő végkifejlet is egész jót üt. Az alkotók mégis épp annyival kevesebb energiát fektettek bele, amennyi kellett volna ahhoz, hogy ne süllyedjen el A Lazarus hatás a felejthető horrorok között. Ugyan sokszor pedzegetett, de megunatatlan téma az emberek feltámasztása, és ezzel együtt az a kérés, hogy játszhat-e ember önkényesen az élettel és halállal: ez a filmben csak egy szigorú intézményigazgatótól hangzik el néhányszor, mielőtt költői kérdésként szertefoszlana a sok jumpscare között.

Szerethető karakterekkel és valódi sorsokkal sem igazán ajándékoznak meg minket az alkotók, talán annyi (kellemetlen) meglepetéssel várják a nézőt, hogy furcsamód épp a legidegesítőbb karakter marad legtovább életben. Olivia Wilde-nak egészen passzol a labordémon szerepe, ilyen paraszemekkel inkább az a meglepő, hogy idáig nem castingolták még bele pár horrorba.

A rengeteg negatív külföldi kritika ellenére ha nem várunk sokat a filmtől, és közben is sikerül ügyesen elhessegetni a fejünkből a kihagyott lehetőségek hadát, akkor akár még szórakozást is nyújthat A Lazarus hatás. De szinte biztos, hogy csak egyszer.