Egy vászon, néhány pohár ital, egy jó társaság, egy minta és rengeteg új alkotás. Mert festeni bizony mindenki tud és ezt a PaintCocktail be is bizonyítja.

Idén márciusban indul – Európában egyedülálló módon – a PaintCocktail kreatív szabadidős programsorozat, ahol barátok, kollégák, új ismerősök néhány pohár frissítő és finomság mellett nemcsak kikapcsolódhatnak, de valami izgalmasat is alkothatnak.

Előképzettség és gyakorlat nélkül is érdemes részt venni az eseményen, hiszen a felkészült instruktor mindenkit ellát egy-két jó tanáccsal a festmény alakulása közben. A két óra alatt mindenki elkészíti a minta alapján a saját művét – és bár mindnyájan ugyanazt a festményt nézzük, ezek közel sem lesznek azonosak. A mozdulatok, színek, az érzelmi világ teljesen egyéni, kötetlen és szabad, így két koccintás és pár nevetés között bármi olyat pacsmagolhatsz a vászonra, ami igazán csak a sajátod.

A Centrál Café stílusos enteriőrje remek keretet nyújtott az eseményhez, mely két órát ölelt fel, ennél azonban jóval rövidebb időnek tűnt – szívesen maradtunk volna még. Minden ecsetvonást irányíthattunk az alapján, amit a vezetőnk mondott, de az árnyalatok keverése, az eszközök kezelése mind-mind a miénk volt. Megdöbbentő élmény megtapasztalni, hogy pusztán négy szín (fekete, fehér, piros és kék) használatával milyen elképesztő színkavalkádot tudunk mi magunk a vászonra varázsolni. Ennek kapcsán csak annyi hiányérzet merült fel, hogy egy kis sárga azért még lökött volna a fantázián, és így talán az élményen is.

A profi eszközök, hozzáállás, kiszolgálás és kedves szavak mellé segítőkészség társult a lelkes, fiatalos szervezőgárda tagjai részéről. Dicsérték a(z amúgy valóban lenyűgöző) műveket, folyamatosan újratöltötték igény esetén a poharakat. Fontos azonban, hogy ehhez a hangulathoz és az alkotás öröméhez a résztvevők nyitottsága is kell. Merjük elengedni magunkat, merjünk új színekkel, az anyagokkal, ecsetekkel és vízzel kísérletezni, hiszen a végeredmény nekünk kell, hogy tetsszen. Újat, szépet, egyedit alkotni jó. Elmerülni valamilyen új tapasztalásban, mindezt akár régi akár ott megismert ismerősökkel végigélni igazán felszabadító és a hétköznapoktól azonnal eltávolító élmény volt.

Jövő héttől folyamatosan találkozhatsz az eseménnyel a főváros különböző hangulatos kávézóiban, a honlapon pedig azt is megnézheted előre, melyik festmény alapján és melyik instruktor segítségével alkothattok valami újat.