Többek között azért, hogy még véletlenül se lássunk olyan bűnszar lövöldözést, mint a Délibábban. Igen, mi is megnéztük Hajdu Szabolcs pusztawesternjét. Bár ne tettük volna, és miatta még egy cider kóstolásról is lecsúsztam, vele együtt pedig egy ezres Tescós vásárlási utalványról.

Még mielőtt a filmről esne szó, érdemes leszögezni, hogy ilyen válságos körülmények között, amikor innen-onnan tépázott, odaadott, megvont, megint odaadott, megint megvont támogatásokkal kell filmet készíteni, az még az egyik legtöbbet dicsért rendezőnktől is csoda, hogy nem cseszte földhöz a kamerát, és égette el a forgatókönyvet a már felvett tekercsekből rakott tűzön. Hajduban volt kitartás – még akkor is, ha a végére már jócskán megunta a filmalap egyeduralmát – befejezni a Délibábot, ami mindenképp dicséretes.

delibab2

A film egyébként erős képekkel nyit: a végig gyönyörűen fényképezett pusztán sétálgat hősünk (Isaach De Bankolé), amikor a cím bekúszik a délibábos látóhatár fölé, majd egy tipikus ingerszegény hortobágyi bakterház területén találja magát a néző. Itt még bőven ráül a feszültség az összes snittre, és a balladai homállyal operáló film, az első húsz percben komolyan leköti a néző figyelmét. Aztán Cisco-t egy kicsit jobban megismerjük, és rájövünk: itt tényleg nem lesznek nagy ívű dialógusok, de ez persze egy neo-westernhez nem is kell. Viszont, valami mégis hiányzik, ha már sokszor unalmasan lassan csordogál a film. Ilyenkor szokta a gyakorlott művészfilmes a szimbólumkeresésekkel elütni az időt, de sajnos ezen a ponton viszont túlzóan nagy fejtörést nem okoz a Délibáb. Az egy dolog, hogy nem akar mindent a szánkba adni a rendező, és ezt erősítik a néző értelmezésére váró hallucinációk és a “puszta-tripek” a filmben, viszont az elsötétülő képekkel bevágott, cirka öt másodperces instant szimbólumbombákat már nem tudtam lenyelni, és nem is akartam. Egy alapból rövid, lassú filmet fölösleges fejezetekre bontani, még akkor is, ha jól érezhetően mindegyik szekciónak megvan a maga kerek értelme. Sajnos, a Délibáb ezt már olyan erővel próbálja ledugni a torkunkon, hogy az eleinte nagyon érdekes homályból, átmegy szájbarágósba, és akkor az utolsó hortobágyi falu május elsejei céllövöldéjének szintjét alig súroló akciójelenetekről még nem is beszéltünk. Nem is nagyon érdemes.

Nyilván, egy félig közönség-, félig művészfilmnek nem is a tökéletes akcióról kell szólnia. Ettől függetlenül folyton csak azon tudtam agyalni, hogy a Toldiban lehettek-e volna jó akciójelenetek kétmilliárdból, vagy a tipikusan szar magyar öldöklős jelentekből tényleg csak egy „menő” kaszkadőrrendező tudná kivezetni a gagyira ítélt népünket?

A történetről fölösleges egyebet elmondani, úgyis ott van a trailer alul, inkább mindenkinek javaslom, hogy nézze meg, hogyan működik egy disztópikus világban a modern rabszolgatartás – ezért az egyért tényleg megéri -, és ezt miként próbálja romba dönteni a gémeskutak wannabe Djangoja. És ha már Tarantino leggyengébb filmje a Django, ezt legalább Hajdu Szabolcs Délibábjáról is elmondhatjuk.

https://www.youtube.com/watch?v=5khYSr95lII