A műegyetemisták egy nagy boldog családként éldegélnek a két híd körül a budai oldalon, így ez a kalauz minden kar számára útmutatóként szolgálhat, hol csillapítsa a BME-s diák előadásokon és gyakorlatokon meggyötört testét pár jó falattal.

Campuson belül:

Büfék
Nem érdemes egyet kiemelni a sok közül, hiszen ebben a műfajban ritkaság az egyetemi büfék közt újat mutatni. Mindegyik épületnek meg van a maga kis pultja, amit legtöbbször akkor érdemes választani, ha éppen gyorsan tör ránk az éhség, lusták vagyunk, vagy ha épp leküzdhetetlen vágyat érzünk egy szimpla sonkás szendvics iránt. Annyi különlegességet érdemes talán megjegyezni, hogy igyekeznek igazodni az igazi BME-s életérzéshez, az E épületben például van ZH menü, ami egy doboz energiaital és egy kávé páratlan kombóját takarja.

Goldmann Menza
A Petőfi híd budai hídfőjéhez közel eső menza hamisítatlan 80-as évek hangulatával várja a diákokat, bár leginkább tanárokat és külsős irodistákat szokás látni az ebédlőben. Kissé macerás a menüvásárlás, hiszen a földszinten kell jegyet(?!) venni, majd a fenti részen kérni az ételt. Két opcióból lehet választani 750 forintért, de akinek másra fájna a foga, fent egész széles kínálat várja a levesektől kezdve a főételen át a desszertekig és a salátákig. Az alsó szinten pedig remek palacsintázó működik, ami ügyes húzásként egy üveghelyiségben működik, így lehetetlen anélkül elhaladni mellette, hogy ne bámuljunk bele a nutellás palacsintákba.

Stoczek Menza
A true-menzaélmény másik éllovasa a Stoczek Menza, ahol szintén kétféle, diákokra specializálódott menüvel várják az éheseket. Kicsit zsúfolt, mindig tele van, és a vitrinben kiállított ételek sem feltétlenül győznek meg mindenkit azonnal arról, hogy a gasztroparadicsomba lépett be, de gyors, olcsó és viszonylag finom is. Ezen kívül kijátsszák a pizzakártyát is!

A Campuson kívül

Nyakleves
Ha első helyen levesezőt kéne ajánlani, az bizony az Anyu lenne, róluk viszont már írtunk egy hosszabb dicshimnuszt (hivatkozás: http://nullker.hu/2014/10/anyunal-jollaksz/ ). Akad azonban egy másik versenyző is a területen, a Nyakleves csupán egy ujjhosszal marad le Anyuéktól szendvicsfronton. A leveseik isteniek és változatosak (naponta változó kínálat), és a szendvicsek közt is találni mindig megfelelőt. Amiben viszont vezetnek, az az ár, 800 forintért kapod a leves-szendvics-menüt, és még pontgyűjtőkártyát is kérhetsz, hogy a pecsétvadászat végén egy leves legyen a jutalmad.

Cím: Budafoki út 27.
Nyitva tartás: 11.00-19.00

Fincsi Pékség
A Campus északi határánál már szinte fogalommá nőtte ki magát a meglehetősen lényegretörő nevű Fincsi Pékség. Itt ugyan kétfogásos ebédek és főtt ételek nincsenek, van viszont cserébe pizza, ezerféle izgalmas dologgal megtöltött pékáru, croissant, csigák, rétesek, minden, amiért be tudsz szaladni 10 másodperc alatt, amikor már régen órán kéne lenned.

Bölcső Bár
Aki menzás műanyagtálca-olajszag-embertömeg szentháromságnál kicsit többre vágyik, és igazi ebéddel áldozna a két óra közti szünet szentségének, irány a Bölcső Bár. A hely lelkét a kézműves sörök adják, de ne biggyedjen le egy száj sem: a minőségi étel éppolyan figyelmet kap, mint a nemes nedűk. Leginkább a házi alapanyagokból készült hamburgerüket érdemes kipróbálni, de akinek épp konfitált marhapofára szottyan kedve, azt is lehet kapni. Nincsen ezer féle kombináció, mint egy menzán, de az a néhány, ami van, kifogástalan. Utána pedig ha még van idő, lecsúszhat az a kézműves sör is.

Cím: Lágymányosi utca 19.
Nyitva tartás: 11.30-23.00